X. DENTI SZIMPÓZIUM

X. Denti Szimpózium és Baráti Találkozó (továbbiakban DSZBT) megrendezésére 2014. június 20-22 között került sor Hódmezővásárhelyen (Hotel Gingko és Fekete Sas). Az 1905-ben épült Fekete Sas Szálló 1998-ban nyerte vissza régi pompáját és nyitotta meg újra kapuit, mely Közép-Európa második legnagyobb oszlop nélküli bálterme.

Elegáns bálok, vacsorák, céges rendezvények, konferenciák ideális helyszíne. A széleskörű rendezvény kisebb része azonban a központi helyszín mellett Szegedet és Szentest is érintette. A X. DSZBT kiválóan megszervezett és lebonyolított jubileumi rendezvény volt, melyről információkat adni a fogászati-szájsebészeti szakma számára nemcsak formai, hanem tartalmi értékei miatt is feltétlenül szükséges. A résztvevők száma 200 fő volt. Elmondható, hogy a kétévente tartott rendezvényen megjelentek száma az elmúlt 3-4 alkalommal minden esetben meghaladta a 200 főt. Ismert, hogy a Denti System Társaság, megalakulásakor felvállalta és a mai napig folytatja az implantológia iránt érdeklődő fogorvosok és fogtechnikusok elméleti és gyakorlati képzését. 1989 óta kb. 2500 fogorvos és kb. 250 fogtechnikus vett részt a Denti különböző alapozó, ill. emelt szintű akkreditált tanfolyamain, melyeknek kiváló elméleti és gyakorlati kiegészítői a Denti Szimpóziumok. Honi viszonylatban példátlan ez a fajta rendszeresség és tudatos szakmai fel- és egymásra-építettség, amely ezeken a fórumokon tapasztalható. Mindezek mellett az elmúlt 10 DSZBT azon másik feladatának is kiválóan megfelel, melynek célja az implantológiát művelők közötti szakmai, emberi kapcsolatok kialakítása, illetve megerősítése, amelyre – valljuk be – a szakmának nagy szüksége van.

A X. DSZBT PROGRAMJÁRÓL IDŐBENI SORRENDBEN

2014. június 20:

1. A Denti System Kft Szentesi Steril Csomagoló üzemének bemutatása.

A jubiláló, 25 éves (!) Denti System Kft megalapítása óta (1989) végzi a Denti rendszer implantációs elemeinek gyártását, fejlesztését, forgalmazását. Ezen a téren óriási szakmai előrelépést jelentett a 2006-ban a világhírű Hager and Meisinger céggel létrejött megállapodás, mely szerint ez a németországi cég gyártja a magyar (Denti) szabadalom alapján a rendszerhez tartozó hardwer elemeket (műszereket, implantátumokat). Az itthon történő felületkezelést követő sterilizálás és nemzetközi mércével is figyelemreméltó csomagolás (dizájn, doboz feliratai, tájékoztató, stb.) történik ebben az üzemben.

2. A szimpoziumot megelőző tanfolyamok

A programban négy fontos témát találunk, melyek részben egymásra épülve, részben párhuzamosan zajlottak. A nemzetközi irodalomban is jelentős és egyre jelentősebb mértékben fellelhető témák (mindegyik négy órás időtartamban) kerültek ismertetésre: a periimplantitis kezelése a gyakorlatban; a Denti-Smart Guide rendszer; piezosebészet és lézer alkalmazása a fogászatban és a dentális implantológiában.

2014. június 21-22.

A szimpóziumot és az ahhoz szorosan tartozó kiállítást (a kiállítók száma 13 volt, melyek mindegyike kapcsolódott az előadások témájához) Prof. Dr. Nagy Katalin dékán, a MAFIT társelnöke, Vajdovich Nóra a Kft ügyvezető igazgatója és Prof. Dr. Vajdovich István nyitották meg. A két nap alatt összesen 16 előadás hangzott el, melyeket témáik alapján 5 fő csoportba sorolhatunk:
A Denti implantátumokról (beleértve a „Denti Short” implantátumokat); 3D tervezés; navigáció; augmentációk; követéses vizsgálatok eredményei, hibák, tanulságok. Ezekkel párhuzamosan egész napos program keretében bemutatkozott a mosonmagyaróvári DentMill Frézközpont „Digitális fogtechnika a gyakorlatban” címmel.
Az előadások színvonala kivétel nélkül jónak mondható, több előadás témája nemzetközi mércével is megállta a helyét (Titán implantátumok nano-ezüst bevonattal; lézerek alkalmazása; CT Guide alapú tervezés, biszfoszfonátok és implantológia ). A nagy tapasztalattal rendelkező előadók mellett ezúttal is szerepet kaptak a Denti rendszert alkalmazó gyakorló fogorvosok, érdekes és tanulságos eseteket mutattak be praxisukból.

Egyéb témák

1. A szimpózium szervezői minden eddigi alkalommal valamilyen figyelemre méltó Denti újdonságot is bemutattak. Most is beszámolhatunk ilyenről: Igényként merült fel gyakorló fogorvosok részéről a „Short implantátumok” előállítása. Ezen viszonylag nagy átmérőjű, de rövidebb implantátumok elkészültek, több Denti referencia-rendelőben kipróbálásra kerültek, sorozatgyártásuk megkezdődött. Alkalmazási területük elsősorban a széles csonttal bíró maxilla posterior területe, ahol kevés a sinus alatti csont-magasság.

2. A Denti az elmúlt 25 év alatt számtalan jótékony akcióban vett részt. Gyakran kiemelt támogatója volt szakmai rendezvényeknek, különböző szakmai utak résztvevőit támogatta. Ezen a rendezvényen fontosnak tartották, hogy lehetőségeikhez mérten segítséget nyújtsanak a rászorulóknak a környezetükben. Sajnos a régióban (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok déli része megyékben és Mezőtúr kistérségben) egyetlen egy koraszülött mentő segíti a babákat, az is összetört egy balesetben. Elindítottak egy kampányt a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány részére, hogy gyűjtsenek nekik új mentéshez szükséges eszközökre (inkubátor, lélegeztetőgép, betegőrző monitor, infúziós pumpa stb.). Kampányuk záróeseményén Prof. Dr. Pintér Sándor egyetemi tanárnak, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumának elnökének átadták a gyűjtött adományt, melynek összege 1.001.715 Ft. A kiállítók és a Denti System által felajánlott adományok összege meghaladta az 5 m Ft-ot.

3. A szimpózum egyik új eseménye volt „A dentális implantációt érintő aktualitásokról” szóló kerekasztal beszélgetés, melynek mintegy felvezető előadását „Implantológiai kérdések szakfelügyelői szemmel” címmel Dr. Kivovics Péter minőségügyi szakfelügyelő tartotta. Elhangzott témák: implantátum.regiszter, etikátlan hirdetések az implantológiában, bazális implantátumok, a MAFIT hírei, stb.

4. Társasági események: Joe Fritz trio koncert a nyitó fogadáson, magyaros est halászlével és cigányzenével a Kiskőrössy Halászcsárdában.

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a X. Denti Szimpózium és Baráti Találkozó magas szakmai színvonalon és kellemes baráti légkörben zajlott. A hibátlan rendezésért a Denti System Kft igazgatóját és munkatársait, a szakmai program összeállításáért és lebonyolításáért Vajdovich professzor urat illeti a dicséret és a köszönet.

Dr. Orosz Mihály